Előre szólok, ez nem egy felszabadult szórakoztató mozifilm. Az ember a 91 perces film után garantáltan gyomorgörccsel áll fel a székéből, és a meghatározó élményt még hosszú órákon át viszi magával a lelkében. És ha éppen leteszi a huszas éveit, akkor fellélegez és megköszöni, hogy Istennek hála véget ért ez a kénköves pokol, amit bulinak álcázva javarészt végigszenvedünk. A 76. Cannes-i Filmfesztivál díjazottja, Molly Walker Hogyan szexeljünk című alkotása méltán lett az Un Certain Regard szekció fődíjasa, mert nem csak bemutatja, mennyire nehéz megtalálni önmagunkat és a határainkat a fiatalságunkban, hanem hozza is az érzést.
Hogyan szexeljünk? Vagy inkább hogyan ne
Egy szabad keddi délelőttömön becsekkoltam a Hogyan szexeljünk sajtóvetítésére, abban a reményben hogy valami nagyon vicces nagyon jó dolgot fogok látni. Klubok, bulik, alkoholmámor, és persze véget nem érő pasizás. A három legjobb barátnő, Tara, Skye és Em a gimi utáni nyáron egy görög tengerparti városban, a fiatalokkal teli Maliába veti bele magát az éjszakai életbe a Hogyan szexeljünk című filmben. A trió életük legjobb és legintenzívebb nyarában reménykedik, de nem mérik fel a döntéseik súlyát. Az egyik legrangosabb filmfesztivál Un Certain Regard szekciójának fődíját elnyerő film autentikusan mutatja be a fiatalok fesztelen, már-már szabályok nélküli életét, míg a csillogó felszín alatt a Z generáció érzelmi és szexuális kiszolgáltatottságának legmélyére ás. Szeretném jelezni, hogy ebben a cikkben lesz azért jópár spoiler, úgyhogy ha valaki szeretne magának egy kis meglepit, szerintem ne olvassa végig.
Forrás: Mozinet
Barátok között az ellenségek
Nőként különösen megérintenek a nőtársaimról szóló történetek, hiszen ezekkel tudok a leginkább azonosulni. A filmvásznon lezajló események hatására tulajdonképpen már az első jelenetek láttán elkezd szorongani a néző, ahogy a szeme elé tárul három iszonyatosan fiatal, gyakorlatilag még gyereklány mértéktelen alkoholfogyasztása, felelőtlensége, és az hogy legbelül tudod, hogy valaki ezeket az állapotokat nagyon ki fogja használni. Már csak azért is, mert a három barátnő szövetsége tulajdonképpen nem is szövetség. Sokszor szembesülhetünk azzal, hogy a barátságokban ott van a dráma, a rivalizálás, a versengés. Előfordul hogy inkább tényleg az az összetartó erő, hogy közel kell tartanunk az ellenségeinket. Abba most inkább ne is menjünk bele, hogy miért kell egyáltalán ellenségeskednünk. Na szóval, a három barátnőből kettő kapcsolata pusztán lelki bántalmazás, amiből egy ilyen közös kalandnál rögtön meg is van a baj, mert nem fognak egymásra vigyázni. Sőt, ha bármi történik lelkileg még jól meg is rugdossa egyik a másikat, azt aki egyébként mentőövért kiált. A viccekbe bújtatott bántalmazások rendkívül szomorúak voltak, így a barátság gyenge láncszemei miatt már az elején rettenetesen rosszul éreztem magam. Mindeközben becsatlakoztak a szállodában tartózkodó fiúk is, akikről szinte ugyanez volt elmondható, csak itt már belépett egy kis szimbólikus utalás is. Nem biztos, hogy mindig az a rossz és a macsó, aki elsőre annak tűnik. Az ördög mindig a részletekben rejlik.
Forrás: Mozinet
Kommunikációhiány társas magánnyal
Személy szerint mindigis utáltam az üres locsogást, és a felszínes beszélgetéseket. Márpedig egyre inkább generációs probléma, hogy maximum annyiról tudunk csacsogni -főleg fiatalon- hogy buli, szex, neked ki tetszik, van cigid? Igyunk már. Elment egy rakás fiatal azzal a szándékkal, hogy élete legjobb nyaralását fogja átélni, de valójában a féktelen szórakozásban mindenki elfelejtette jólérezni magát. Mert az egésznek hiányzott a lelke. A kínos csendek, az üres értelmetlen tevékenységek, a semmi érdeklődés, semmi közös téma úgy ölte meg a hangulatot, hogy fájdalom volt nézni. Azért volt leginkább fájdalom nézni, mert ez az egész nagyonis valóságos. Egyszer voltam az egyetemen gólyatáborban, és ott életem át hasonlókat. A szexizmus, a nők kihasználása, a határok be nem tartása és a vicces megalázás szinte része lett az effajta buliknak, pedig mennyivel jobb lenne igazán tartalmas beszélgetésekkel, a valódi egymást és önmagunknak megismerni. De a legtöbb embernek ennyi idősen fogalma sincs magáról, a céljairól, és nem hogy arról mi zajlik a világban, de még arról sem, a lelkében mi zajlik. Itt persze a probléma már otthon is keresendő, ahogy a szülők elveszítik a kapcsolatot a gyerekükkel. Most itt megint nem fogom kifejteni, mert ha megnézitek a filmet, már érteni fogjátok miért szívszorító ez az egész. De ha az otthoni kapcsolódás megfelelő, akkor a külvilágban való kapcsolati hálónk sem lesz annyira hidegrázósan rossz, mint ahogyan a vásznon láthatjuk.
Forrás: Mozinet
A végső konklúzió
A moziból kisétálva, a végén talán azokkal a tényekkel volt a legnehezebb szembesülni, amiket az ember nem szívesen vall be magának sem. Hogy ő is ítélkezik, és olyat gondol elsőre rossznak, aki valójában jó. Hogy a tetkós dilis sráctól nem biztos hogy félni kell, hogy a vicc valójában nem is vicc, vagy hogy mi magunk is átestünk pár, ha nem is ekkora dózisú, de sok kisebb traumán. Hogy igazából az egész film egy bántalmazás volt az elejétől a végéig, és mind vagy megcsináltuk már, vagy történt velünk elég kellemetlenség. Hogy nagyon meg kell válogatnunk azt, kiket engedünk közel magunkhoz, mert a kedvesnek tűnő szándék valójában egy újabb pofon. Hogy a nem is egy igen egyeseknél, mert a legtöbben pont nem törődnek azzal, nekünk hol vannak a határaink. Hogy mennyire fontos a kommunikáció, mennyire fontosak a családi kötelékek. Különben egyedül maradunk, és áldozatokká válunk. Az erősebbek áldozataivá. Hogy visszamennék az első egyetemi éveimbe és megölelném a barátaimat, megölelném magam, és ha hazamegyek jól megölelgetem anyukámat. És hogy mekkora kihívás lesz, ha pár év múlva születik egy lányom, aztán tinikorba lép. Meg kell nézetnem vele ezt a filmet, hogy értse mivé vált a világ. Nem is mivé vált, mert valószínűleg mindigis ilyen volt. De hogy értse, mekkora szerepe van annak, mi milyen helyet foglalunk el ebben a világban, és mennyire leszünk tudatosak. Jó filmnézést, kellemes borzongást, és üdv a valóságban, abban a valóságban amit inkább elkerülnénk, pedig ez van, létezik, és nagyonis élő.
Forrás:Mozinet
Comments