Az új év második napja van. Ahelyett hogy szuperlendületes hangulatban gyúrnám a testem nyárra és új ruhákat vásárolnék kihasználva a leárazásokat, szó szerint pizsamában megyek kutyát sétáltatni. Jó amúgy pont olyan, mint egy szürke melegítő. Egyébként is ki nem szarja le?! Szóval igen. Gyertyás szeánsszal elbúcsúztattam 2024-et, a benne rejlő csalódásokat, az embereket, és szőlőszem meg lencse helyett inkább a kedvenc kajáimat főztem magamnak. Aztán tettem egy lépést a lelki fejlődésemben: meghúztam a határaimat. Egy kissé frusztrált vagyok, hajnali 4-ig forgolódtam. Most nem foghatom a teliholdra. A napközben lenyomott érzéseim úgy törnek a felszínre, hogy partra vetett halat idézve csapódok jobbra meg balra az ágyban, hogy aztán felismerjem: sehogy se jó.
Hajnal 2-kor már fizetek egy 2500 Ft-os jóslást hogy valaki biztosítson róla nem bolondultam meg, és hogy ezúttal tényleg megnyerem a lottót. Nyilván nem fogom te hülye. De ennyi pénzt megér, hogy megnyugtassam magam. Más meg drogra költi a pénzét, jó?! Ezután megbeszéljük a chatGPT-vel hogy jó döntéseket hoztam-e, valamint hogy érzelmileg mennyire vagyok felnőtt és érett. Szerinte teljesen, ettől kicsit ismét megnyugszom.
Ilyenkor már tudom, hogy reggel 10-ig nem mászok ki az ágyból. Már most utálom hogy jövő héttől újra indul a pörgés, úgyhogy meg is engedem magamnak ezt a kis látványos szenvedést. Felváltva nézek szomorú szerelmes filmeket teljes letargiában, aztán táncolok a kanapén rohadt jó kedvvel. Ezúttal egész nap marad a pizsama. Eszembe jutnak az exeim, és őszintén szólva ahogy itt egyedül állok, csak arról jutnak eszembe hogy mennyivel jobb így. Már van összehasonlítási alapom és minden régi szerelem, minden érzelem olyan távolinak tűnik. Mintha sosem lett volna. Harminc leszek. Azt hittem ilyen idősen már sokkal több mindenem lesz. De talán valójában sosem akartam azt az életet, amire mások úgy vágynak. Talán csak békét kerestem, az pedig nagyjából megvan a kutyámmal. Csak a magam útját akarom járni. Hogyan férhet ebbe bele bárki? Szólj ha te látod, mert én nem.
Aztán eszembe jut, hogy ma még nem ettem semmit. De túl lusta vagyok lemenni a boltba. Egy pillanatra elgondolkozom rajta hogy megteszem pizsamába, aztán dobom az ötletet. Mivel nincs előttem a kulináris lehetőségek tárháza az ürességtől szinte kongó hűtőben, összedobok egy spenótos tésztát. Hogy mennyire rohadtul utálom a spenótot! Mindegy, a legnagyobb undorral megeszem. Amúgy szerintem, most ne értsd félre, de ezt csináltam régen is. Utáltam dolgokat, utáltam helyzeteket, és valahogy mégis lenyomtam a saját torkomon. Mennyire jó, hogy mostmár csak egy szar spenótos tésztával kell megküzdenem. Meg azzal hogy már megint elromlott a zuhanyzóm. Jesszus! Annyira idegesít. A következő gondolatspirálom az, hogy tulajdonképpen már nem akarom, hogy megmentsenek. Engem ne mentsen meg senki, mert én vagyok itt a legstabilabb. Ezzel a helyzettel azt hiszem mások már nem is igazán tudnak mit kezdeni. Sebaj.
Nem tudom mondtam-e már, hogy a telet is utálom. A spenótos tésza miatt rád gondolok, és valahogy belerándul a gyomrom abba is, ahogy eszembe jutsz. Ezek azok a dolgok, amikről nem beszélünk. Be kell vallanom hogy hiányzol. Változásokat akarok. Új ház, új környezet, új minden. Kivéve a barátaim, őket azért még tartanám. Szóval eszembe jutsz, de nem akarok rád gondolni. A plafonra nézek és egy kicsit még összeveszek az univerzummal. A lehető legteátrálisabb mozdulatokkal hangosan magamba beszélek, és nagyjából olyasmik hagyják el a számat hogy “Ti most szórakoztok velem?!" vagy “Most komolyan ezt tudtátok intézni, ennyi szar után?!”. De amúgy tényleg mi a szar ez? És miért most? És miért így? De inkább befogom, mert amikor legutóbb azt gondoltam hogy ennél nem lehet rosszabb, még jött pár csapás.
Ma még rágyújtani sincs kedvem, pedig az utóbbi három napban ez az esti sétámhoz tartozik. Egy szál, és megannyi furcsa gondolat. Arról hogy mennyire elégedetlen vagyok. Hogy úgy érzem nincs haladás, hogy megvagyok rekedve és hogy mikor lesz már jobb? Vagy jöjjön ide valaki és olvassa fel, hogy így előreláthatólag mik fognak történni velem az elkövetkezendő 10 évben? Csak mert tudod, úgy felkészülnék. Túl viharos, mély és különc vagyok, és annyira fáj egy csomó minden. Néha még magamat sem tudom elviselni. És mégis ezek ellenére, csak azt akartam mondani, hogy ebben a hatalmas érzelmi káoszban mennyire rendben vagyok.
Comments