A szirének másik arca - A mélység közös tükre

Azon gondolkoztam, milyen bántóak a legendák a szirénekről. Mi van, ha valójában ők is csak azért énekelnek, hogy végre valaki egyszer ne érezze fullasztónak a mélységüket és a közelségüket? Hogy valaki végre mellettük is elhiggye, több levegője van annál, mint amennyit a félelmei elhitetnek vele. Mi van, ha a sziréneket csak félreértik?

A bennünk rejtőző szirén

Annak idején a terapeutám azt mondta, szirén archetípus vagyok. Először megharagudtam, aztán küzdöttem ellene, majd meg akartam szelídíteni. Egyik sem jött össze. Végül rájöttem, sokkal célszerűbb egyszerűen csak összebarátkozni a nővel, aki vagyok. Megérteni, hogy nem kell mindenkinek szeretnie, és nem is mindenkinek való ez a mélység. A szirén archetípus nem éri be félmegoldásokkal. Nem éri be a felszínes közeledéssel. Egészen átadja magát neked, de ugyanezt várja el tőled is. Az teljes lényedet látni és ismerni akarja.

A félelem és a mélység

És mégis túl sokan, túl sokszor visszakívánkoznak a felszínre, rettegnek, hogy elfogy a levegőjük. A levegőjük, mi valójában kibírt volna még pár percet, csak félelmetesebb volt a szabadság elvesztése és a fulladás gondolata. Nem kell mindenkinek mélynek lennie, és nem kell mindenkinek lent maradnia. Nekem pedig nem kell azt gondolnom, hogy a mélység rossz dolog, mert rengeteg belső erő kell hozzá. Akiben nincs meg az erő, az nem tud szembenézni önmagával sem. És aki fél önmaga reakcióitól, az nem tud áramolni ezekkel a rétegekkel.

A mítosz árnyéka

A mítoszokban a szirének mindig a pusztulás képviselői. Csábítanak, elbódítanak, és végül elnyelik az embert. A női archetípus egyik legsötétebb szimbólumává váltak. A nő, akinek a hangja veszély, a szépsége csapda, a közelsége végzet. Jung szavaival élve, a szirén az árnyék egy alakja lett, a tudattalan női princípium, amely félelmet kelt, mert olyasmit mutat, amit a tudat nem akar látni.

Véleményem szerint ezt lehet másképp is érteni. A szirén ugyanis tükröt tart neked, és megmutatja azokat a félelmeket, amikről nem is tudtad, hogy benned vannak. Bevezet a vágyak olyan világába, amikről nem is sejtetted, hogy a gondolataidban léteznek. A szirén nem pusztít, hanem fejlődést kínál. A tenger mélye nem börtön, hanem próbatétel. Az embernek, aki hallja a hívást, szembe kell néznie a saját félelmeivel. A fulladás képzetével, azzal, hogy elfogy a levegő, ami a pszichológiában gyakran a szorongás szimbóluma. És amikor kiderül, hogy van még oxigén, hogy tovább lehet bírni, akkor megnyílik valami, amit szabadságnak nevezhetünk.

Az érzelmi mélység női arca

Lehet, hogy ezért olyan ijesztőek az érzelmileg mélyebb nők, akik többet adnak annál, amit a legtöbb ember be tud fogadni. A tengernyi mélységnél önmagadba látsz bele. Nem kiszámítható, nem egyszerű. Szembe kell nézned a saját árnyoldalaiddal. De ha engedsz neki, rájössz, hogy a mélység és a közelség nem mindig fullasztó. És ahogy te tanulsz a mélyben, úgy a szirén is tanul belőled. Nem mindenkinek ugyanaz az útja, nem mindenkinek ugyanaz a mélysége, nem mindenki bírja odalent ugyanannyi ideig.

A szirén archetípusa tehát nem végzet és nem is megváltó, inkább kísérő. A fejlődés lehetősége rejlik benne. Ő tartja a tükröt, de közben maga is fejlődik minden találkozásban. Mert a mélység nemcsak annak a tükre, aki belenéz, hanem azé is, aki tartja. És mit kell tanulnia a szirénnek? Annak a nőnek, akit olyan sokan félreértenek, pedig csak arra vágyik, hogy valaki kibírja a közelségét? Talán meg kell tanulnia, mikor érdemes elengedni.